Az anti-skorbut sav

A skorbut egyike azon betegségeknek, melyekre már évszázadok, sőt évezredek óta felfigyeltek, megérteni azonban hosszú-hosszú folyamat eredményeként sikerült.

A rettegett betegség

A skorbutot, még ha nem is nevezték így, már az ókortól kezdve ismerték.

Az ókori világ legendás gyógyítója, Hippokratész már foglalkozott (elméleti szinten) a betegséggel, próbált ésszerű ok-okozati magyarázatot keresni: a lustaságot, a káros gőzölgéseket, a rézmérgezést, vagy éppen a hideget is megemlítette.

A történelem kezdetétől a skorbutot hosszú ostromok, hadjáratok, éhínség vagy a zord téli időszak velejárójának gondolták, ami ahogy megjelent, úgy el is tűnt, megtizedelve a lakosságot.

A betegség tüneteit nem lehetett nem észrevenni!

  • A már-már végkimerülésbe torkolló fáradtság,
  • erőtlenség,
  • feldagadt és vérző íny,
  • a test fekélyesedése,
  • foghullás,
  • duzzadt végtagok (ízületek – csontok deformáltsága, gyengesége).

A beteg számára úgy tartották, hogy a halál megváltásként jön el. A betegség pusztító jellegéből indulva pedig isteni sorscsapásnak vélték évszázadokon át.

A betegség vallási indíttatást még inkább „szerzett magának”, történt ugyan is, hogy a 7. keresztes hadjárat során a Szent Lajos francia király által vezetett hadak Damietta városát fel kellett hogy adják, hiszen a seregben egy különös és pusztító kor ütötte fel a fejét…

Ideális táptalaj a skorbutnak

A technika fejlődése a XV. századra lehetővé tette, hogy az ember ne csak szárazföldön, hanem vízen is képes legyen hatalmas távolságokat megtenni. Ekkoriban már olyan hajókat építettek, hogy többé a nyílt óceán átszelése sem jelentett akadályt.

A nagy földrajzi felfedezések idején a skorbut még kegyetlenebbül szedte áldozatait: a hosszú hajóutak alatt legyengült szervezetű matrózok nem kerülhették el a „tengerészek pestisének” is nevezett kórt.

Állítólag Vasco da Gama mire eljutott volna Indiába, legénysége 2/3-át elveszítette. Hasonlóan járt az első Föld körüli expedícióra vállalkozó Ferdinand Magellán is.

Hogy Kolumbusz hajóútját miért nem említjük? – A spanyol zászló égisze alatt hajózó felfedező mindhárom hajóján – még ha nem is kimondottan a skorbut ellen védekezve – de nagy mennyiségű zöldséget vitt magával az útra (…)

(…) Hosszú-hosszú évszázadokba tellett, mire sikerült megérteni, hogy  a skorbutot konkréten valaminek a hiánya okozza!

A gyümölcsök gyógyító ereje

Rengeteg téves eszme, hiedelem született a skorbut kapcsán. A már fentebb említett isteni sorscsapás mellett pl. számos tengerészkapitány meg volt győződve arról , hogy a betegséget a legénység lustasága váltja ki, ezért szürreális kezelési módként a végkimerülésig hajtották a legénységet. skorbut

A tengeri levegőt szintén a skorbut lehetséges okai közé sorolták, ezért egyesek a legénység melegen tartásával próbálkoztak, mások a hajókabinok szellőztetésével.

A gyerekcipőbn járó tudomány, és az információfeldolgozás hiánya ellehetetlenítette, hogy az orvosok helyes következtetéseket vonhassanak le azokból az esetekből, amikor a skorbut nem ütötte fel a fejét. – Volt pár ilyen eset!

  • Amerigo Vespucci Amerika további felderítésére egy közös expedíciót szervezett Alonso de Ojedaval. Az út elején jó néhány tengerész elkapta a skorbutot. Hogy a betegeket elkülönítsék kirakták őket egy útba eső szigeten, és tovább folytatták az expedíciót. A visszaút során a legénység nem akarta elhinni, amit lát: A matrózokat halottnak hitték, ám ők éltek és virultak, a sziget gyümölcskészletétől ugyanis hamar kilábaltak a skorbutból. Ez a sziget egyébként nem más, mint Curacao, amelyet Vespucciék az olasz ’cura’ (gyógyító) szó után neveztek el.
  • Kanada névadója, Jacques Cartier Észak-Amerikai felfedezőútjáról (XVI. század) arany helyett egy értékes kinccsel tért haza: a skorbut ellenszerével. Ez az őslakos irokéz indiánok fehér cédrusból készített teafőzete volt, mely számos matróz életét megmentette. Apró szépséghiba, hogy a francia király aranyat, vagy a Kína felé vezető átjáró megtalálását remélte Cartier felfedezőútjától…
  • Az angol felfedező, és a brit flotta kora legkiválóbb kapitánya a XVI-XVII. század fordulóján, Sir Richard Hawkins tapasztalta, hogy amíg narancsot, vagy citromot ad legénységének, bármilyen hajóútra is menjenek, a tengeri pestis nem üti fel a fejét (Egyébként Hawkins kapitánynak tulajdonítják a ’tengerészek pestise’ találó elnevezést).

Egészen a XVII. századig kellett arra várni, hogy egyre többen felfigyeljenek, és hangsúlyozzák is, hogy a gyümölcsökben kell lennie valaminek, ami bizony segítené a korábban halálosnak vélt kor gyógyítását. A korszakban már egyre több orvosi kézikönyv foglalkozik azokkal a gyümölcsökkel, melyek a tengerészek pestise ellenszereként szolgálhatnak.

A brit Királyi Tengerészet orvosa James Lind végezte el híres „skorbut-kísérletét”, és igazolta, hogy a citrom és narancs leve segít elkerülni a betegséget. ’A skorbut kezelése’ című tanulmányban foglalta össze tapasztalatait.

Lényegében megszületett a várva-várt megállapítás!

Csakhogy sajnálatos mód nem mindenki fogadta kitörő örömmel Lind felfedezését (…)

(…) Mire a hadseregekben, tengerészeknél, és úgy a lakosság körében elkezdték volna hangsúlyozni a gyümölcsök és zöldségek fogyasztását, így kivédve a skorbut fenyegetését, addig még az amerikai polgárháborúban, a XIX. század végén is több ezer vitaminhiányos katonát ragadott el a betegség!

A rengeteg halálos áldozat, és temérdek ínséges időszak után a XX. században, a tudomány nagymértékű fejlődésének is köszönhetően szép lassan, de megtalálták a skorbut ellenszerét: A C-faktort, vagyis a C-vitamint, melyet el is neveztek aszkorbinsavnak, vagyis anti-skorbut savnak.